Pátkai Rozina Fonogram-díjra jelölt magyar énekes, dalszerző, intermédia-művész, aki bossa novát játszó együttesével, a Pátkai Rozina Quartettel, azaz a PQR-rel vált ismertté a 2010-es évek elején: a zenekar számos hazai és nemzetközi versenyen ért el sikereket.
2016-ban indult „Minka” elnevezésű projektje, amely az elektronikus zenét és a magyar költészetet ötvözi.
Rozina, ha épp nem a színpadon áll, akkor képzőművészeti vagy multimédiás projektekben mélyül el, Budapesten nemrég diplomázott a Képzőművészeti Egyetemen, Bécsben pedig az Akademie der bildenden Künste-n, azaz a Képzőművészeti Akadémián performansz szakos hallgató.
Háromgyermekes édesanya. 2023 óta Bécsben él.
A mostani epizódban a műfajok sokszínűségétől kezdve a szerteágazó figyelmen keresztül a nyugatos és kortárs, valamint a Petőfi-, Pilinszky-, Tandori-költészeten át nagyon sok témát érintünk Budapesttől Bécsig és vissza.
Kiderül,
- milyen szerepet játszik a karrierjében Tom Waits és Suzanne Vega;
- hogy nagy sikernek éli meg, ha meg tudja szólítani a fiatalokat;
- hogy nagyon szeret másik városban lakni, mert sokkal szabadabbnak érzi magát. és ez bármelyik város lehet.
Két kedvenc mondatom Rozinától:
1. "A brazil bossa nova egy csodálatos kezdet és élmény, de én nem vagyok brazil, én máshonnan jövök."
2. "Mindenütt jó, de legjobb itthon-otthon"
Aki figyelmesen végighallgatja, még Pátkai Rozina Minka-részleteket is hallhat itt-ott felbukkanni, nem csak az adás elején és a végén :)
Hallgassátok szeretettel Pátkai Rozinát
#itthonotthon #KultPult #PatkaiRozina #Minka #BossaNova
KultPult: www.kultpult.eu
Zene: Pátkai Rozina és Fenyvesi Márton
Arculat: László Zsuzsi + KultPult